igazmagyarok.hu 

Kálmán Imre

[balazs.z] publikálva: 2010-01-29minusz Betűméretplusz

Tipikusan magyar unikum a csárdás és az operett. Több híres operettszerzővel is büszkélkedhetünk, de mind közül kiemelkedő Kálmán Imre. S nemcsak itthon, hanem Ausztriában és Németországban és a világ több más országában is ismerik a mi Emmerich Kalmanunkat.



hírkép

Operettjeiről híres magyar zeneszerző, karmester. Zongoristaként 1897-ben mutatkozott be a fővárosi közönségnek. Csodagyerekként ünnepelték, de a zongorista karrierről 1900-ban betegség miatt le kellett mondania. Ekkor fordult a zeneszerzés felé. 1915-ben mutatták be legsikeresebb művét, a Csárdáskirálynőt, amely szerzőjének nemzetközi hírnevet szerzett. Az Anschlusst követően zsidó származása miatt Amerikába menekült. Nagysikerű művei továbbá a A cigányprímás, A bajadér, a Marica grófnő és a Cirkuszhercegnő.

A Csárdáskirálynő különösen sikeres ha repertoárra tűzi egy színház, hiszen, ki ne ismerné a felcsendülő melódiákat: Hajmási Péter, Hajmási Pál; Jaj, cica, Te rongyos élet. Szinte az teljes mű bevonult örökzöld melódiák sorába.

Említést érdemel a Honthy Hanna (Cecília) Csákányi László (Herceg) Németh Marika (Sylvia), Feleki Kamill (Miska) főszereplésével 1961-ben játszott Csárdáskirálynő, ugyanis szinte utánozhatatlanul páratlan alakítást nyújtottak benne hallhatatlan színészeink.

Jó szórakozást a videókhoz!






Galéria:


A kategória további hírei:



A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie!

Hozzászólások a cikkhez:

Összesen: 1 hozzászólás.

1 hozzászólás javver2010-02-11 23:43:06 Moderálásra küldöm!

Fergeteges! Nagyon szeretem! Feleki utánozhatatlan