Jön a tavasz és vele az össznemzeti zarándoklat
[superadmin] publikálva: 2018-03-29
Betűméret
Nyakunkon a tavasz és ez azt is jelenti, hogy közeleg a húsvét, aztán a pünkösd és vele együtt a csíksomlyói búcsú. Ahova immár 11. alkalommal indít zarándokvonatot a MÁV-START Zrt.-vel közösen a Kárpáteurópa Utazási Iroda.

Az össznemzeti zarándokvonat fővédnöke Böjte Csaba, a vonaton már sok éve gyűjtenek a magyar árváknak, a pénzt most egy ünnepségen adják majd át. A zarándokvonat két szerelvényből áll össze – az egyik a Csíksomlyó Expressz, ez Szombathelyről indul és Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, miután összeszedte a dunántúli és felvidéki utasokat. A Keleti Pályaudvaron összekapcsolják a Székely Gyorssal, és össznemzeti zarándokvonatként folytatja az útját Kelet-Magyarországon át Erdélybe.
Különleges utazási élményt kínál a vonat, folyamatos programokat, élő magyar népzenét. A zenekar Erdélyben mindig annak a tájnak a magyar népzenéjét játssza, ahol épp áthaladnak, Dévai Nagy Kamilla pedig az étkezőkocsiban varázsolja el dalaival a zarándokokat. A vonaton kiállítás is lesz Pécsi L. Dániel címertervező erdélyi munkáiból. Mindeközben mesebeli tájakon haladnak az utazók.
Legnagyobb vállalkozásuk a nemzeti zarándokvonat. A csíksomlyói búcsút és pünkösdi körmenetet százezrek látogatják, főként magyarok a világ minden tájáról. A hagyomány 1990 után éledt fel. Annyira, hogy egyre több buszt kellett indítani, végül úgy döntöttek: vonatra váltanak. Most már majdnem fél kilométer hosszú szerelvény kel útra évről évre, több mint ezer utassal. Az idén köszönthetik a tízezredik utazót a vonaton, ha a korábbi buszos utakat is beszámítják, akkor már a 20 ezren is jóval túl lesznek.
Már alig két hónap van hátra és kigördül a Keleti pályaudvarról a Csíksomlyó Expresszből és a Székely Gyorsból álló össznemzeti zarándokvonat. A cél Csíksomlyó, az ottani búcsú és a pünkösdi körmenet. A szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda ügyvezetője, Mező Tibor azt mondja: a fő profiljuk az elcsatolt nemzetrészek bejárása busszal és vonattal. Az utak zöme Felvidékre, Kárpátaljára, Erdélybe, Délvidékre irányul. De utaztatnak a többi között a Baltikumba, Csehországba, Németországba, Montenegróba és Lengyelországba is. Mindenhol keresik a magyar emlékeket és ha van ilyen, akkor meg is mutatják az utazóknak. Akik az egész világ szétszóródott magyarságából jönnek. De vannak visszajáró japán vendégeik is, ők a kalotaszentkirályi tánctábort keresik fel velük évről évre.
Galéria:
A kategória további hírei:
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie!
Hozzászólások a cikkhez:
Összesen: 0 hozzászólás.